Az átlagos áremelkedés 5 százalékos – adta hírül a Biztositas.hu portál. Rácz István igazgató szerint fordulópont ez az autósok életében, hiszen ezúttal nem a nagyobb megtakarítást, hanem a kisebb díjemelést kell majd megtalálniuk.

Hiszen ahány biztosító és autós, annyiféle a tarifa. A Groupama például 10, a Genertel pedig 5-8 százalékkal emelt. Az Uniqa, a Wáberer és a KÖBE 4-5 százalékkal magasabb ajánlatot ad az új ügyfeleknek, míg a Signal, a Posta és az Aegon emelése az infláció mértékével azonos. A K&H és az Union Biztosító nem emelte ugyan tavalyi árait, a gyakran balesetet okozó, kockázatos ügyfelek pótdíját viszont a K&H  például 50 százalékkal növelte.

Mivel a törvények értelmében a károkozó autósoknak már nem lehet pótdíjat adni, a biztosítók felmondásokkal fognak megszabadulni a károkozó ügyfelektől. A Biztositas.hu szerint az így elküldött autósok találhatnak majd maguknak másik, olcsó biztosítót.

süti beállítások módosítása