A szakszervezetek csomagban - többek között a korkedvezményes nyugdíj ügyét és a Munka törvénykönyvét bevonva - tárgyalnának a jövő évi bérekről, a kormány azonban csak utóbbiról hajlandó egyeztetni. A csütörtöki tárgyaláson sem közeledtek az álláspontok. 

A munkaadók elmozdultak az 1,8 százalékos - inflációkövető - emelési javaslattól, de az általuk ajánlott 3 százalékos emelés nagyon alacsony, a szakszervezetek számára nem elfogadható. A munkaadói oldal a minimálbér és a garantált bérminimum egyaránt 3 százalékos emelését hagyná jóvá, az átlagkeresetet pedig 3-4 százalékkal javasolják emelni nemzetgazdasági szinten.

A szakszervezetek azt szeretnék elérni, hogy a minimálbér nettója négy éven belül elérje a létminimum 80 százalékát (jelenleg annak 76 százaléka), akkor is 4-4,5 százalékkal kellene emelni a minimálbért 2015 és 2017 között minden évben. Vagyis egy jövő évi 3 százalékos emeléssel ez a minimum cél sem érhető el, nincs bérfelzárkózás.

A tárgyalásokat nehezíti, hogy a szakszervezetek a jövőre megszűnő korkedvezményes nyugdíjat, a Munka törvénykönyve, valamint a sztrájktörvény módosítását, illetve a cafeteria témakörét is bevonták a tárgyalásokba, mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára. A korkedvezményes nyugdíj rendszerének megszűnése "rendkívül nagy töréspont", mivel egyértelmű kormánydöntés van arról, hogy a rendszer megszűnik december 31-én - jegyezte meg.

A szakszervezetek szerint elfogadhatatlannak, hogy a kormány úgy szüntesse meg a korkedvezményes nyugdíjat, hogy azt nem váltja fel semmi, ami különösen hátrányosan érinti a nehéz, egészségkárosító munkakörökben dolgozókat.

Dávid Ferenc elmondta: ha december végéig nincs megállapodás, az az alapeset, hogy a kormány egyedül hirdeti ki a jövő évi minimálbért. Nyilvánvaló, hogy ennek társadalmi üzenete lenne, azt jelenti, hogy a kormány nem figyel a szociális partnereire - mondta. Ezért is lenne rendkívül értékes a kormányoldalnak, ha a sok konfliktus ellenére sikerülne megállapodni - jegyezte meg, hozzátéve: ha a kormány egyedül hirdeti ki a minimálbért, akkor átlagkereset ajánlást nem is fog kihirdetni.

süti beállítások módosítása