Idén a megszokottnál később, november 1-je helyett 3-án hirdetnek kötelező díjat a biztosítók, közölte a CLB biztosítási alkusz.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) alakulását latolgatva a CLB-nél úgy vélik, hogy emelkedhet azoknak az ügyfeleknek a díja, akiknek idén feltűnően alacsony volt. A biztosítónak ugyanis be kell hoznia a túl nagy elmaradást, korrigálnia kell az árbevételt, ehhez viszont emelnie kell a tarifát.

Jól jön a váltás azoknak, akik az elmúlt időszakban balesetet okoztak, mert biztosítócserével csökkenthetik a vétség miatt megemelt díjukat. Jól járhatnak idén azok is, akik új településre költöztek, házasodtak, gyerekük született, vagy netán most kerültek közalkalmazotti státusba, őket ugyanis kiemelten kezelik a cégek, számos kedvezményt kaphatnak.

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint az idén enyhe, néhány százalékos átlagdíj-növekedés következhet be a november 2-án startoló idei kötelezőkampányban. Bár még a hazai járművek 55-60 százaléka érintett, vagyis több mint kétmillió szerződőnek lesz lehetősége az év végén kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) váltani, az összes váltó száma sem fogja jelentősen meghaladni a 300 ezret, ami alig ötöde a 2009-ben tapasztalt értéknek.

„Az év végi kötelezőkampányt övező hagyományos, felfokozott várakozás ellenére az idei váltók száma alig az ötöde lesz a négy évvel ezelőtti értéknek - ad előrejelzést Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. – Az alig 300 ezer biztosítót váltó mellett a meghirdetett tarifáktól függően mintegy 140-170 ezren lehetnek majd olyanok, akik ugyanannál a biztosítónál kötik újra a szerződésüket. A visszaesés oka csak kisebb részben az, hogy idén ismét csökkent az év végi biztosítási évfordulóval rendelkezők száma. Ugyanakkor, aki akarta, már az előző években optimalizálta biztosítását. Többségük számukra más biztosítók díjának eltérése egészen minimális egy olyan környezetben, ahol a teljes éves díjak átlaga egy fél tank benzin árát éri csupán.”

Ami az idén változik:

• Az új szabályozás értelmében az év elejétől a biztosítóknak a saját honlapjukon kívül nem két országos napilapban, hanem a pénzügyi felügyelet (immár az MNB) és a MABISZ honlapján kell közzétenniük új tarifáikat.

• Mivel így nem egyszerre, egy közösen megállapított október végi időpontban lát napvilágot egy összesített tarifagyűjtemény, a biztosítók – szem előtt tartva azt a szabályt, hogy a díjakat legalább 60 nappal korábban kell közzétenniük – az utolsó pillanatban fedik majd fel kártyáikat. Ez azt jelenti, hogy az ügyfelek a korábbi évek gyakorlatához képest 1-2 nappal később, november 2-án ismerik majd meg az új díjakat.

• Várhatóan megáll majd az év végi átlagdíjak csökkenése, sőt enyhe emelkedésre is számíthatunk a tavalyi kampányt jellemző értékekhez képest. Ezzel együtt is a kötelezőkampányban megkötött szerződések éves díja alacsonyabb lesz az évközi kötések átlagához képest.

Ami ugyanúgy zajlik majd, mint korábban

 

• Az egyes biztosítók díjának összehasonlítását, az előzményszerződés felmondását, illetve az új szerződés megkötését az ügyfelek többsége idén is a független alkuszok által működtetett összehasonlító oldalakon végezheti majd.

• Az év végi kampányban csak az válthat kötelező biztosítást, aki 2010 januárja előtt vásárolta autóját. A többiek évfordulója évközi időszakra esik, igazodva a vásárlást követő biztosításkötés időpontjához.

• Az aktuális kgfb felmondásának az évforduló előtt legalább 30 nappal korábban, 2013. december 1-jéig kell beérkeznie az autó jelenlegi biztosítójához. Ennek elmulasztása esetén az újonnan kötött biztosítás nem lesz érvényes.

• Az új szerződés megkötésének határideje 2013. december 31.

• Az első díjrészletnek legkésőbb 2014. március 1-ig kell beérkeznie a biztosítóhoz. A díjfizetést azonban most sem érdemes az utolsó pillanatra hagyni: díj nem fizetése esetén ugyanis a biztosítónak a következő napon törvényi kötelessége a biztosítás megszüntetése, aminek súlyos következményei vannak a feledékeny autósra nézve.

süti beállítások módosítása