Alig több mint egy hetük maradt az autósoknak arra, hogy eldöntsék: év végi évfordulós kötelező biztosításukat lecserélik-e vagy sem.

A Netrisk.hu előző évekből származó statisztikája azt mutatja, hogy az igazi hajrá csak most kezdődik: az autósok 47 százaléka az előző két évben is az utolsó tíz napra hagyta a döntést. A Posta november 18-áig érvényes díjkedvezményének megszűnése jelentősen átrendezte a szerződések biztosítók szerinti megoszlását: a még mindig második Posta az elmúlt három napban a korábbi 27 százalék helyett már csak a szerződések 9 százalékát szerezte meg. Az átrendeződés tovább erősítette az Allianz hegemóniáját, miközben a változásnak további haszonélvezői elsősorban a K&H, a Groupama és az Astra biztosítók lettek.

Idén első alkalommal változik díjkedvezmény kampányidőszak közben. A Posta idei újítása a korán ébredő autósokat jutalmazta 20 százalékos díjkedvezménnyel. Erre mindazok jogosultak voltak, akik szerződésüket november 18-ig megkötötték. E kedvezmény megszűnése azonban november 18-át követően jelentősen átrendezi a szerződések biztosítók szerinti megoszlását.
 
A Posta ugyan továbbra is második helyen áll, de az új szerződéseknek immár nem a 27, csupán a kilenc százalékát szerezte meg az elmúlt három nap során. Részesedésének csökkenése egyrészt az eddig is magasan vezető Allianz pozícióját erősítette, miközben a változásnak további hasznélvezői elsősorban a K&H, a Groupama és az Astra biztosítók lettek.

Az időszaki díjkedvezmény ugyanakkor csupán egy a számos egyéb, összességében akár 40 százalékot is meghaladó díjcsökkenést eredményező kedvezmények közül.  A e-kommunikációs kedvezménnyel a szerződők több mint kétharmada élt, ami egy online közvetítői felület esetében nem meglepő fejlemény. A kampányidőszaki kedvezmények mintegy fele kapcsolódott eddig a Posta szerződéseihez, vélhetően tehát ennek kiesésével az időszak végére összességében a kampánykedvezmények súlya csökenni fog. Szintén sok autós, a szerződők 38 százaléka él ugyanakkor azzal a lehetőséggel, hogy egyösszegű vagy féléves díjfizetés esetén további kedvezményben részesülhet.