A társasági adó nem egy közkedvelt adózási forma az vállalkozások között. Aki csak teheti, igyekszik kibújni a hatálya alól. Maga a társasági adó a helyi adók közé tartozik, amely az önkormányzatok bevételei közé tartozik. Olyannyira, hogy jellemzően a helyi önkormányzatok adóbevételeinek több mint 80 %-át ez az adónem adja.

Ráadásul, mivel a központi költségvetéstől kapott bevétel egyre kisebb, így a helyi adók fokozatosan felértékelődnek. Negatív hatásként jelent meg a társasági adót illetően az a gazdasági folyamat, amelyet a gazdasági válság kirobbanása, illetve elhúzódása okozott. Egyre több vállalkozás képtelen fizetne a terheket, amelyek a központi költségvetés felé, illetve a helyi önkormányzatok felé kötelezően ki lettek róva rájuk. Sőt egyre nagyobb számban jelentenek öncsődöt, illetve indítanak velük szemben csődeljárásokat. Ezeknek a tendenciáknak a hatására az helyi önkormányzatok bevétele a társasági adóból folyamatosan szűkül.

Az adó hatálya alá tartozók köre nagyon széles, így többek között a külföldi illetőségű adózók is bele esnek. Természetesen az ő esetükben csak azokra vonatkozik a társasági adó, akik belföldi telephelyen végeznek vállalkozási tevékenységet, illetve ingatlannal rendelkező magyar vállalkozásban meglevő részesedésüket értékesítik, és ebből származik jövedelmük. Az adó alapját az aktuális adóév adózatlan bevétele képezi. Természetesen csak akkor, ha az pozitív. Történtek változások 2013-ban. Az egyik ilyen változás, hogy kikerültek a társasági adó alanyai közül az egyházak, a köztestületek, közalapítványok, egyesületek által, az alapító okiratban is szerepeltetett szervezeti egységek, amelyek önálló jogi személyként működnek. Újdonság a bejelentett immateriális jószág fogalma. Maga a változás abban fogható meg, hogy a bejelentett immateriális jószág esetében a 60 napos bejelentési kötelezettség az adóhatóság felé 2013-tól nem csak a szerzés esetében, hanem az előállítás esetében is fennáll. Új adóalanyként jelent meg 2013-tól a foglalkoztatói nyugdíj¬szolgáltató intézmény, amely a foglalkoztatótól elkülönítve működik, és a munkavállaló nyugdíjellátásával kapcsolatosan, a munkáltató és a munkavállaló közötti, munkaviszonyon alapuló megállapodás által jön létre.   

Módosult a jövedelem-minimum meghatározása is, melynek számítása 2013-tól az összes bevételt meg kell emelni a befizetett tagi kölcsön napi átlagos állományának az előző év végén kimutatott tagi kölcsön összegének 50 %-ával. Módosulás történt az elhatárolt veszteség leírásával kapcsolatban is, amelynél feltétel volt eddig az, hogy a jogutód társaság legalább 2 évig köteles azt a tevékenységet folytatni, mint amelyiket a jogelőd folytatott, és abból bevételt kellett realizálni. A változás abban történt, hogy amennyiben a jogutód társaság 2 éven belül jogutód nélkül megszűnik, akkor is joga van felhasználni az örökölt elhatárolt veszteséget. Pozitív változás történt a cégek adomány leírási eljárásában is, ugyanis 2013-tól lehetősége van azoknak a cégeknek is csökkenteni az adóalapjukat, akik a 2011-es rendezés előtt kötöttel tartós adományozási szerződést. Adókedvezményben részesülnek azok a cégek, amelyek szabad vállalkozási zónában fektet be, vagy energiahatékonyságot növelő beruházásba, illetve környezetvédelmi beruházásba fektetnek. Végül meg kell még említeni a látvány-csapatsport támogatásával kapcsolatos változásokat. Fontos, hogy az adókedvezményt csak támogatói igazolás kiadása esetén vehető igénybe. Az igazolást a támogatásra jogosult szervezet kérelmére a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége állítja ki. Az igazolás kiadhatóságának feltétele egy- a benyújtó szervezet által elkészített- sportfejlesztési program beadása a szakszövetséghez, illetve annak elfogadása. A programban szerepelni kell a támogatást nyújtó vég adatain kívül azt az információt is, hogy a cégnek nincs köztartozása. A támogató cég az igazolásban szereplő összegig vehet igénybe adókedvezményt, melyet a támogatás évében a társasági adó 70 %-ig írhatja le. Amennyiben a leírandó összeg meghaladja a társasági adó 70 %-nak megfelelő összeget, úgy még az azt követő 3 évben leírhatja a fennmaradó részt.

A papíralapú bevallást kitöltők most kicsit nehezebb helyzetbe kerülnek, mert nem segíti őket a kitöltő program, de vigasztalja őket, hogy van egy 105 oldalas kitöltési útmutató, amely próbálja segíteni az eligazodást a nyomtatvány sorai és oszlopai között.

A kitöltési útmutató 28. oldalán szereplő, a kitöltést segítő összefoglaló táblázat a kettős könyvvitelt vezetők részére segítséget nyújthat az eligazodáshoz, ha a törvénnyel felszerelkezve legalább fél órát rászánnak a megértéséhez.

Ugyanis nem a kétféle könyvelési mód adatszolgáltatásának együttélése okoz gondot a bevallás kitöltésekor, hanem az ún. szabályozott ingatlanbefektetési társaságra (= szit.) vonatkozó szabályok beépítése a bevallásba, valamint a különböző szervezetek (például: nonprofit, iskolaszövetkezet, külföldi építő, egyéni cég, hitelintézet, stb.) adatainak tömörítése. A legtöbb problémát a bevallás kitöltése során az jelenti, hogy hová írjunk nullát, és melyik sort hagyjunk üresen. Ebből tudniillik bevallási hiba (üzenet) keletkezik. Ez volt legutóbb a 01-es bevallás kitöltésénél is. A program átengedi, mégis hiba keletkezhet. Nagyon figyelni kell az a), b), c) oszlopok megkülönböztetésére a kitöltés során.

Bonyolulttá teszi a 1129-es bevallást, hogy minden gazdálkodó szervezet számára ez a kitöltendő nyomtatvány, amely a számviteli- és a társasági adóról szóló törvények hatálya alá tartozik. Ráadásul többfajta adónem bevallására is szolgál (például: ágazati különadók). Ezért nem lehet „értelemszerűen” kitölteni. Még gyakorlott szakembernek is van gondolkodnivalója. Aki 2012-től lépett át az eva hatálya alá, annak a 2011. évről nem a 1129-est, hanem a 1171EVA jelű bevallást kell beküldenie. Ettől az évtől megjelent a kivonatolt nyomtatás lehetősége is a 1129-es nyomtatványra, amely kevesebb papír felhasználását teszi lehetővé. Sajnos a beszámolóból kért adatok részletezése továbbra sem alkalmazkodik az egyszerűbb formátumú éves beszámolók adataihoz.

süti beállítások módosítása