A cafeteria 2013 -ban már nagyon elterjedt mind a munkaadók, mind a munkavállalók között. A munkaadóknak azért kedvező, mert kisebb az elvonás, amelyet az állam felé kell fizetniük, mint a munkabér jellegű kifizetéseknél.

A munkavállalóknak azért jó, mert nagyobb jövedelemhez jutnak általa, illetve felhasználhatósága is sokrétű, egyszerű, és rugalmas. A cafetéria természetesen ezeken kívül még sok olyan tulajdonsággal rendelkezik, amelyek miatt népszerűsége a mai napig töretlen. Folyamatosan változik a felhasználható juttatások köre is, ami szintén az életképességét, felhasználhatóságát javítja. Természetesen vannak negatív változások is, amelyek elsősorban az elvonások változása, növekedése jelent, amely által szűkebb a rés közötte és a munkabér jellegű kifizetések elvonásai között. Ez történt idén is, ugyanis a cafeteria adózása 2013-ban megváltozott, mégpedig negatív irányban, azaz nőtt az adóteher mértéke. Az eddigi 30,94 %-ról 35,7 %-ra emelkedett, mely növekedés az egészségügyi hozzájárulás 4 %-os emelésének köszönhető. Fontos tudni még, hogy a cafeteria esetében megmaradt a félszuperbruttó, azaz az 1,19 szorzó, ami szintén kedvezőtlen fejlemény. Mindezeknek a negatív fejleményeknek egyre inkább az a hatása, hogy a kkv szektor, illetve a kisebb vállalkozások egyre kisebb mértékben élnek a cafeteria adta lehetőségekkel. Velük szemben a nagyobb vállalatoknál továbbra is népszerű a juttatásoknak ez a formája.

Ugyanakkor történtek pozitív változások is. Ilyen változás többek között, hogy kiterjesztették az adómentesen adható juttatások körét. Ezután adómentes juttatásként lehet adni nem csak a sporteseményekre szóló jegyeket, hanem kulturális szolgáltatások igénybevételére jogosító belépőjegyeket, bérleteket, illetve könyvtárba való beiratkozás díját is. A maximálisan nyújtható ilyen jellegű adómentes juttatás évi 50 ezer Ft lehet. Szintén kedvező változás, hogy az Erzsébet-utalvány havonként adható összege 5 ezer Ft-ról 8 ezer Ft-ra emelkedett. A SZÉP kártyával kapcsolatos változás, hogy felhasználhatóságát megnyújtották, ami azt jelenti, hogy a 2012-ben kapott juttatást 2013. május 31.-ig lehet elkölteni. Változott 2013-ban az iskolakezdési támogatás elszámolhatósága, amely eddig számla ellenében is történhetett, de idén -től csak utalvány formában lehet elszámolni - ez a változás 2014 re is érvényes. változatlan ugyanakkor, hogy béren kívüli juttatásként 2013-ban is évi 500 ezer Ft adható. A munkáltató által átvállalható iskolarendszerű képzés esetén a minimálbér 2,5 szerese lehet, ami 2013-ban 245 ezer Ft.

A munkahelyi étkeztetésre a munkáltató a cafeteria keretein belül havi 12.500 Ft-ot adhat. A SZÉP- kártya 3 felhasználási területe a következőképpen alakul az idén. Szálláshely- szolgáltatás igénybe vételére 225.000 Ft, vendéglátással kapcsolatos szolgáltatások igénybe vételére 150.000 Ft, és végül szabadidő eltöltésével, egészség megőrzéssel kapcsolatos szolgáltatások igénybe vételére 75.000 Ft adható éves szinten.
Amennyiben nem emelkednek a cafeteriát érintő terhek tovább, akkor várhatóan a jövőben is megőrzi népszerűségét ez a fajta juttatás.

süti beállítások módosítása