Minimálbér 2014 változás !A munkaadói és a munkavállalói oldal értékelése szerint is közeledett a partnerek álláspontja a jövő évi minimálbérekről és bérajánlásról szóló keddi tárgyalásokon: a munkáltatók 3 és 4 százalék közötti emelést tartanak elképzelhetőnek, míg a szakszervezeti oldal 5,4 százalékos minimálbér-emelést és 4,4 százalékos bérajánlást szeretne elérni.

Kitörölhetjük vele ?

A minimálbér összege 98 ezer, a szakmunkás minimálbér pedig 114 ezer forint. Tavaly év végén bérajánlást nem fogadtak el, az arról szóló megállapodást jóval később, idén július közepén írta alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel. 2014-től 100e ft felett lesz a minimálbér.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) keddi ülése után az MTI-nek elmondta: közeledett a felek álláspontja, így optimista a tekintetben, hogy a jövő hétfői következő forduló után megállapodás születik. Kiemelte: a munkáltatói oldal - amely eleinte az inflációval megegyező, azaz 2,4 százalékos minimálbér-emelést tartott reálisnak - hajlandó volt innen elmozdulni, és abban egyetértenek, hogy a minimálbér-emelés mértékének hármassal kell kezdődnie, de hogy milyen szám jön a tizedesvessző után, abban nincs egységes munkaadói álláspont. A munkaadói oldal számára 4 százalékos vagy afeletti emelés nem elképzelhető - fűzte hozzá.

Dávid Ferenc hangsúlyozta, hogy a mind a minimálbér, mind a garantált bérminimum (szakmunkás minimálbér), mind pedig az általános bárajánlás tekintetében 3 és 4 százalék közötti emelést tartanak elképzelhetőnek.

A VOSZ főtitkára szerint ha nem lesz megállapodás, akkor a szakszervezeti oldal "sokat veszíthet", mivel ez esetben egyrészt a kormány határozza meg a jövő évi minimálbért, másrészt a bérajánlás létrejöttét is kockáztatják a munkavállalói érdekképviseletek.

Dávid Ferenc szerint bértárgyalásokon mérlegelni kell a vállalkozások költségviselő képességét, valamint azt is, hogy azokban az ágazatokban, amelyekben tavaly igénybe vették a féléves minimálbér-emelési támogatást, ott egy 3 százalékos jövő évi emelés is 7-8 százalékos növekedésnek felel meg.

Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke is úgy értékelte a keddi a tárgyalásokat, hogy azon közeledtek a felek álláspontjai. Úgy fogalmazott: a munkaadói oldal közelített a kompromisszumos megállapodáshoz, bár még tovább kell "sarkallni" a munkáltatókat arra, magasabb emelést is elfogadjanak. Kifejtette, hogy a munkavállalói oldal 5,4 százalékos minimálbér-emelést és 4,4 százalékos általános bérajánlást tart elfogadhatónak. A Liga elnöke a keddi tárgyalásokról elmondta azt is, hogy a munkaadói oldalról voltak 3,5-3,6 százalékos emelésre vonatkozó javaslatok is, de ez nem elég a szakszervezeteknek, így reméli, hogy a munkaadók további lépéseket tesznek.

Gaskó István elmondta: a Liga a héten tart testületi ülést, amelyen várhatóan "kijelölik a kompromisszumok határait".

Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár szerint a kormány december elejéig lezárja a tárgyalásokat a munkáltatókkal és a munkavállalókkal. A munkáltatói oldal 2,4 százalékos, inflációkövető emelést tartana reálisnak, a munkavállalók képviselői pedig 5,4 százalékot szeretnének.

Czomba szerint jelenleg ez a két szám van terítéken, de még bármi lehet. "Nagy bizonyossággal merem állítani, hogy 2014-ben a minimálbér a 100 ezer forintot meg fogja haladni" – mondta Czomba Sándor.

süti beállítások módosítása