A Liga Szakszervezetek több témában, mint például a társadalmi párbeszéd továbbfejlesztése, a sztrájktörvénynek és a Munka törvénykönyvének (Mt.) módosítása, a korhatár előtti ellátások új rendszere, valamint a 2015. évi bérek kérdésköre, még idén tárgyalna a kormánnyal - közölte a munkavállalói érdekképviselet.

    A Liga javaslatait írott levélben már megküldte Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszternek.

    Az érdekképviselet közleményében kifejtette, hogy a bérek kapcsán, mindenképp szükségesnek tartja a minimálbér nettó összegének felzárkóztatását a mindenkori létminimum összegéhez, a lehető leghamarabb, de legkésőbb - többlépcsős rendszerben - a jelenlegi kormányzati ciklus végéig. 

    A korhatár előtti ellátások rendszeréről a Liga komplex javaslatot készített elő, és juttatott el a miniszterhez, melyben kifejtette álláspontját, miszerint bizonyos korhatár előtti ellátások fenntartása társadalompolitikailag indokolt: például az öregségi nyugdíjkorhatárt megelőző 5 éven belül felmondott munkaviszony esetén az egykori alkalmazottak, korukra tekintettel, feltehetően kiszorulnának a munkaerőpiacról, így biztosítani kell, hogy korábbi időpontban mehessenek nyugdíjba.

    Az érdekképviselet szerint a fegyveres és rendvédelmi dolgozók szintén speciális csoportba sorolhatók, mivel jelentős fizikai és pszichikai megterhelés mellett, szoros függelmi viszonyban, állampolgári jogaikban is korlátozva végzik munkájukat, így a hatékony munkavégzés ideje lerövidül, tehát a helyzetet egyrészt életpálya-modellek kialakítása során kell kezelni, másrészt a nyugdíjkorhatár előtt igénybe vehető szolgálati ellátások új formáit kell kialakítani - vélekedik a képviselet.

    A Varga Mihálynak küldött levélben a Liga olyan pontokban javasolja az Mt. módosítását, melyeket kulcsfontosságúaknak tart az egyéni, illetve a kollektív jogok szempontjából. A tájékoztatásban kifejtett véleménye szerint a törvény felsorolt rendelkezései sértik a munkavállalók jogait, sok esetben jelentős keresetcsökkenéssel járnak, valamint ellehetetlenítik a szakszervezetek érdemi tevékenységét, működését. 

    A sztrájk új szabályozásának tapasztalatai alapján a Liga Szakszervezetek szerint a közszolgáltatást végző munkavállalók gyakorlatilag nem tudják jogszerűen gyakorolni ezt az alapvető jogukat, így szükségszerű a változtatás.

    Az érdekképviselet a társadalmi párbeszédet továbbfejlesztené, a most működő szektoriális érdekegyeztető fórumok mellett egy olyan átfogó, a munka világának teljességét felölelő fórum létrehozását javasolja, ahol a munka világának szereplői érdemi konzultációt tudnának folytatni a kormánnyal az őket érintő kérdésekről. A fórum segítségével országos szinten gyakorolhatók a munkaügyi kapcsolatok, lehetőség van véleménynyilvánításra, konzultációra, illetve megállapodás-kötésre munkát érintő kérdésekben.

süti beállítások módosítása