Idén a megszokottnál később, november 1. helyett 3-án hirdetnek kötelező díjat a biztosítók – adja hírül a CLB biztosítási alkusz. A kgfb forduló nagy nyertesi lehetnek egyebek között azok, akik kárt okoztak, akiknek gyerekük született, költöztek vagy házasodtak, sőt még az új közalkalmazottak is. Drágább kötelezőre számítsanak viszont azok, akik tavaly túl olcsót kötöttek. Fedezetlenség címén idén rekordmennyiségű díjat mondtak fel a biztosítók, s a baleseti adó miatt is autósok tömegei kerültek feketelistára.

Később hirdetnek kötelező gépjármű felelősség-biztosítási (kgfb) díjat idén, november elseje helyett 3-án adják közzé tarifáikat a biztosítók – közölte Németh Péter. A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. az év tapasztalatait áttekintve szembeötlőnek tartja, hogy a biztosítók jóval kevesebbet „beszélgettek” ügyfeleikkel, mint korábban. Vagyis, megszüntettek bizonyos pluszszolgáltatásokat, amelyek korábban az ügyfélnek nem kerültek pénzébe – legalábbis nem külön tételként –, de a biztosítóknak igen. Ilyen például a díjfizetésre vonatkozó többszöri, időben küldött figyelmeztetés levélben vagy telefonon, amit elképzelhető, hogy egyes biztosítók szintén takarékosság címén szüntettek meg – véli Németh. Akár ez lehet az oka annak is, hogy idén fedezetlenség miatt rekordmennyiségű szerződést mondtak fel a cégek. Ez nagy büntetés a feledékeny ügyfeleknek. Újat kötni ugyanis csak a korábbi díjhoz képest jóval magasabbért lehet, ráadásul a fedezetlenségi időszakra napi 300-400 forintot számítanak fel – hívja fel a figyelmet a szakértő.

Már két hónap kiesés után is a teljes éves díjnak akár az ötszörösét is elkérhetik a biztosítók, s egy teljes év kihagyás után pedig a tízszeresére emelkedhet a tarifa, ami így akár a 100 ezer forintot is elérheti. Németh felhívja a figyelmet egy jellemző hibára: sok autós nem akarja befizetni a baleseti adót, csak a kötelező díját küldi be, s nem érti, miért van hátralékban. A magyarázat az, hogy a biztosítóknak kötelező beküldeniük az adót, amit a befizetett díjból vonnak le akkor is, ha az ügyfél azt nem kalkulálta be.
 
A nagyon alacsonyra „méretezett” kgfb- díjak viszont nemcsak a szolgáltatás „lebutítására” kényszerítették a cégeket, hanem veszélybe is sodorhatják az egész rendszert. Ott ugyanis, ahol túl sok a kártérítési igény, de irreálisan alacsony a díj, idő előtt kiürülhet a kassza, s fizetésképtelenné válhat a biztosító – véli Németh.

A kgfb alakulását latolgatva a CLB-nél úgy vélik, hogy drasztikusan emelkedhet azoknak az ügyfeleknek a díja, akiknek idén feltűnően alacsony volt. A biztosítónak ugyanis be kell hoznia a túl nagy elmaradást, korrigálnia kell az árbevételt, ehhez viszont emelnie kell a tarifát. Ezt a „büntetést” csak biztosítóváltással lehet elkerülni – véli a szakértő. Az alkusz ugyanakkor úgy véli, hogy igen jól jön a váltás azoknak, akik az elmúlt időszakban balesetet okoztak, mert biztosítócserével csökkenthetik a vétség miatt megemelt díjukat. Jól járhatnak idén azok is, akik új településre költöztek, házasodtak, gyerekük született vagy netán most kerültek közalkalmazotti státusba, őket ugyanis kiemelten kezelik a cégek, s számos kedvezményt kaphatnak.

Németh szerint idén ismét lesznek együttkötési kedvezmények, elsősorban a lakás-, a casco és a kötelezőbiztosítás árukapcsolása lesz a sláger, s mivel várhatóan túl nagy információdömping lesz, érdemes kivárni, szakértőkkel összehasonlíttatni az ajánlatokat, s megfontoltan dönteni.

Az év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosító (kgfb) váltás a díjbevétel szempontjából egyre inkább veszít jelentőségéből, ám felértékelődik a szerepe az ennek kapcsán eladható más biztosítások miatt - mondta Csikós Dániel, a Genertel Biztosító vezérigazgatója az MTI-nek.

 

    Miután három éve már nem január 1-jén, hanem a váltás napján fordul a gépjárművek kötelező felelősségbiztosítása, folyamatosan csökken a régi szabályok alá tartozók száma, viszont ezzel együtt folyamatosan növekszik az érintett autók kora.

    A november elején induló idei kampányban a 4,2 millió autósból mintegy 2,5 millió érintett, közülük 400-450 ezer válthat biztosítót. Egy éve ez a csoport még 750 ezres volt, és a tendenciát kivetítve jövőre már csak 200-250 ezer lesz a váltók száma.

    A személyautók átlagéletkora meghaladja a 13 évet, a január első napján kgfb-t váltók autói viszont ennél idősebbek, a becslés szerint 15-16 évesek. Értük folyik a kampány, az utóbbi időben újra növekedésnek indult kárkifizetések mellett - ismertette  Csikós Dániel.

    Amennyiben a biztosítók nem akarnak veszíteni az üzleten, legalább 5 százalékkal emelniük kell a kampányban a kgfb-díjat. A  biztosítót váltók ugyanis egyre kevesebb díjbevételt hoznak, ők azok, akik évről évre a legolcsóbb biztosítót keresik, tehát nem ragadnak le egy biztosítónál.

    A január elején biztosítót váltók másik jellegzetessége - éppen a kocsijuk életkora miatt -, hogy magas a bónuszfokozatuk. Miután egy néhány százalékos díjemelést a bónuszfokozat ugrása kompenzál - kivéve azoknál, akik már a legmagasabb, 10-es fokozatba tartoznak -, még magasabb díjemeléssel kell kalkulálni.

    Nem zárható ki, hogy az idén is lesz olyan biztosító, amelyik alacsony díjjal akar ügyfeleket szerezni - vélte a vezérigazgató -, de jellemzőbb lesz az, hogy az új ügyfél azért bír értékkel, mert számára más biztosítást is el lehet adni. Egyre több biztosító az olcsó rész-casco-t kínálja, amely éppen az idős kocsik tulajdonosainak előnyös. Míg pár éve még a töréskárra kerestek olcsó cascot, ma már a lopáskár került a középpontba - tette hozzá Csikós Dániel.

Csütörtöki, az MTI-nek eljuttatott közleményében a portál ismerteti: a tavaly év végi kgfb kampány végére 19 900 forint átlagdíj alakult ki azoknál, akiknek január elsején fordult a biztosításuk. Miután a biztosítók - ettől az évtől először - év közben is módosíthatják a díjaikat, októberre az átlagdíj 22 891 forintra emelkedett. Eddig az ezen a piacon tevékenykedő 15 biztosító 44 tarifa változtatást jelentett be.



A jelenség nem új, de korábban másként érték el a biztosítók, hogy akik év közben váltottak biztosítót, vagy - autó vásárlás miatt - kötöttek új kgfb szerződést, többet fizessenek. Miután a tarifa egész évben fix volt, így az év végi kampányban adtak kedvezményeket, amelyek azonban januártól már nem éltek.

Néhány biztosító előszerződéssel próbált kedvezményt adni a későbbi szerződőknek is, de ezt a kiskaput a jogalkotó bezárta.

Az év közbeni díjnövekedés idén a nagy kocsik tulajdonosait jobban sújtotta, mint a kis járműveket választókat. Így például a 151 kilowatt motorteljesítmény felett egyharmados volt a drágulás, míg a 75 kilowatt alatti kategóriában - a bonus-malus besorolástól függően - 6-12 százalékkal drágult a kgfb.

A kötelező biztosítás 2010. január 1-től életbe lépett változásai miatt egyre több autóst érint az évközi biztosítóváltás, mivel ettől az időponttól kezdődően eltörölték az egységes január 1-i évfordulót. Bár pontos piaci adat nem áll rendelkezésre, a K&H Biztosító becslése szerint az autósok többségének idén még az év végén jár le a szerződése.

Az új kgfb-szabályozás 2010-es hatályba lépése óta egyre növekedik az évközi szerződéskötések száma, és ezzel együtt csökken az évvégi biztosítóváltások száma. Pontos piaci számok nincsenek Magyarországon, a K&H Biztosító becslése szerint az autósok többségének idén még az év végén jár le a szerződése.

Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese szerint a kgfb-piacon az idei év egyik jellemző trendje a szolgáltatók évközi díjhirdetése volt, ezek azonban csak kisebb változást jelentettek, új tarifastruktúrát nem vezetettek be a piacra. A kampányban meghirdetett, csökkentett díjak évközben enyhén növekedtek.

Kaszab az idei kampányban csökkenő szerződéskötésre számít: egyrészt a folyamatosan csökkenő év végi szerződésszám miatt, másrészt az utóbbi években kialakult rendkívül alacsony díjszint okán. A szakértő hozzátette: az év végi kampányban az autósok jelentős része már nem tud akkora megtakarítást elérni, mint amire a korábbi években lehetősége volt.

süti beállítások módosítása