Mi mennyi 2016 - árak, bérek, járulékok, adók, támogatások, szociális ellátások, családi pótlék - segélyek stb

Hamarosan itt a 2016 és jönnek a változások életünk minden területén, összefoglaló !

Nyugdíjak - Bérek - Családi pótlék - Adózás

 

Minimálbér 2016 : A kormány az elmúlt években sokkal inkább elvett a minimálbért kereső emberektől, mint adott nekik - reagálta az LMP Tuzson Bencének, a Fidesz frakció szóvivőjének csütörtöki bejelentésére.

Tuzson Bence csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: öt év alatt 43 százalékkal nőtt a minimálbér összege. Hozzátette, hogy 2010-ben 73 500 forint volt a minimálbér, 2015-ben pedig 105 ezer forint, azaz a minimálbér összege évente átlagosan tíz százalékkal emelkedett, ami azt mutatja, hogy a magyar reformok működnek.
Az LMP szerint a minimálbér az elmúlt öt évben mindössze 8500 forinttal nőtt, miközben a bruttója 31500 forinttal lett több. A 43 százalékos emelésből így az emberek csak 14 százalékos emelkedést érzékeltek.

A jövő évi költségvetés egy százalékpontos adócsökkentésével is a "dolgozó szegények" járnak a legrosszabbul - tették hozzá.

Az ellenzéki párt szerint a legfontosabb lépés a nettó bérek emelését lehetővé tevő adóreform és a dolgozói szegénység elleni javaslatok elfogadása annak érdekében, hogy Magyarország egy élhetőbb ország legyen.

Adózás : Az adatok szerint – általánosságban – az adóbevallást készítő magánszemélyek mintegy negyede tartozott az államnak; a cégvilág jóval több mint felének szintén volt adóhátraléka.

A gazdasági szereplők és a polgárok együttes elmaradása kevéssel ugyan, de meghaladta a 2400 milliárd forintot.

A hatalmas összegű köztartozás két csoportra osztható. Az első kategóriát azok a kintlévőségek alkothatják, amelyeknél még remélhető részben vagy egészben eredményes behajtási intézkedés. Ide sorolható az 1,2 millió magánszemély összesen 195 milliárdos hiánya.

De a gazdasági életben ténylegesen részt vevő vállalkozások ügyében is lehet keresni valója a Nemzeti Adó és Vámhivatalnak. Az ilyen cégek ugyanis üzleteket kötnek, vannak gépeik, berendezéseik, s követeléseket támasztanak más szereplőkkel szemben. A működő cégek közül júniusban 325 ezer küzdött kisebb-nagyobb adóhátralékkal, mégpedig együttesen 240 milliárdos összegben – olvasható a Napi Gazdaságban.

Nyugdíj : Kell a nyugdíjbiztosítás, hogy meg tudjunk élni!
Azzal mindenki tisztában van, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer nem lesz képes megfelelő nyugdíjat biztosítani a számunkra. Nagyon egyszerűen ki tudjuk számolni a nyugdíjkalkulátorral, hogy mekkora állami nyugdíjra vagyunk jogosultak, de ne számítsunk valami szép összegre. A jelenlegi keresetünk nagyjából 60%-a juthat nekünk, és ez még a szerencsés helyzet, hiszen jó pár év múlva ezt is örömmel elfogadnánk.

Egyértelmű, hogy valamilyen módon pótolnunk kell magunknak a kieső bevételeinket, és erre az egyik legjobb megoldás a nyugdíjbiztosítás. Nem csak magas hozamokat van lehetőségünk elérni, széleskörű szolgáltatás mellett, hanem még az állam is támogatja, ha ilyen módon gondoskodunk magunkról.

Akár plusz 130 ezer forintot kaphatunk minden évben
Minden kétséget kizárva a nyugdíjbiztosítások egyik legnagyobb vonzereje a 20%-os, évente akár 130 ezer forintos SZJA kedvezmény. Ráadásul kimondottan előnyös az is, hogy míg korábban a bankszámlánkra utalta az állam az életbiztosítások után járó adókedvezményt, addig most a nyugdíjbiztosítás egyenlegét fogja növelni ez az összeg. Magyarul úgy működik, mint a befizetéseink, és további extra nyereséget termelnek számunkra, viszont nem mindenhol egyformán. Érdemes megnézni, hogy egyes biztosítók hogyan kezelik a hozzájuk beérkező adójóváírásokat.

Nagyon nem mindegy, hova kerül az adókedvezmény
A biztosítók ugyanis egészen eltérően kezelik a hozzájuk beérkező adókedvezményeket. Akadnak olyanok, mint például a Generali, Groupama, és a MetLife, akik olyan felosztásban fektetik be a pénz, amilyen eszközalapokat választottunk a rendszeres díjainknak. További előnye, hogy mivel külön eseti számlán tartják nyílván az adókedvezményeket, ezért bármikor változtathatunk rajta, így adott esetben áttehetjük kisebb, vagy nagyobb hozammal kecsegtető befektetési alapokba.
Bár az Aegon Biztosító is a rendszeres díjak szerint fekteti be az adóvisszatérítést, de ők egységes pénzalapot kezelnek, így csak akkor válthatunk, ha az egész portfóliónkon változtatunk.

A nyugdíjak emeléséről ne is beszéljünk, éhen halni sem elég a Magyar nyugdíj. 

Család pótlék : évek óta nem emelik és a szociális ellátásokat sem.

Ellátások : Számos kistelepülésen válhat fizetőssé egy most még ingyenes szociális ellátás, ha elfogadja a parlament a héten benyújtott törvénytervezetet – írja az index.hu. Jelenleg az önkormányzatok döntik el, kérnek-e pénzt azért a rászorulóktól, hogy legyen valaki, aki kijár az otthonukba segíteni boldogulni a mindennapokban, például takarítani, gyógyszert adagolni vagy öltözködni. A terv szerint viszont be fognak vezetni egy óránként 285 forintos minimumdíjat.

Az újabb megszorítás jegyében:

  • bevezetnének egy minimális térítési díjat, ami óránként az öregségi nyugdíjminimum 1 százaléka, azaz 285 forint lenne
  • többé nem lenne ingyen adható ez a szolgáltatás, csak és kizárólag akkor, ha az érintettnek egyáltalán nincsen semmi jövedelme
  • díjcsökkentésben pedig csak azok reménykedhetnének, akiknek egy bizonyos szint alatti a jövedelme (57 ezer vagy – egyedül élőknél – 71 250 forint alatt van)

A hivatalos indoklás szerint azért van szükség a szigorításra, mert az elmúlt évek tapasztalatai szerint „számos esetben” rossz helyre ment a pénz.

Veszélyes precedenst teremthet, hogy Varga Mihály titkosította az államháztartás finanszírozásával és az adósságkezeléssel kapcsolatos, stratégiai jelentőségű adatokat, illetve az egyes döntéseket megalapozó háttérszámításokat (Erről Faragó József írt elemzést a VH előző számában, "A titokzatos Varga Mihály" címmel). Ám nemcsak a titkosítás ijesztő, hanem az is, ami a büdzsé publikus részéből kirajzolódik.

A Policy Agenda számításai szerint a kormány szisztematikusan szaggatja szét a szociális hálót. A válság kirobbanásának évében, 2008-ban a költségvetés a GDP 15,9 százalékát költötte társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatásokra – 2009-ben pedig már a nemzeti össztermék 16,1 százalékát. Jövőre ez az arány 14,3 százalékra sorvad, azaz a kormány 560 milliárddal ad kevesebbet a szociális célokra, mint 2008-ban.

Arányaiban a munkanélküliek ellátását csonkolta a legdurvábban az állam: a 2008-as 0,4 százalékról 0,1 százalékra csökkent az erre költhető pénz. A nyugdíjak sem úszták meg: korábban a GDP 10 százaléka ment e célra, most 8,6.

A családi pótlék „befagyott”: évek óta nem emelkedett az összege, így a növekvő GDP miatt most már csak a megtermelt nemzeti össztermék 1,5 százaléka jut erre (2008-ban 2 százalék). Pedig ha az állam tartaná a korábbi szintet, akkor most a családi pótlék, a gyes, a gyed, gyet összegét 33 százalékkal lehetne megemelni.

És miközben az állam a szociális kiadásokat módszeresen kurtítja, saját működésére nem sajnálja a pénzt: korábban a GDP 6 százalékából jött ki, most 8,4 százalékát viszi el. Pedig ezen a soron 2010 és 2016 között 2300 milliárd forintot is spórolhatott volna. De nem tette.

Szociális ellátások : Korózs Lajos szerint elfogadhatatlan, hogy a szociális segélyezés az önkormányzatokhoz került, így a szegényeknek kevesebb támogatás jut. Az MSZP ezért azt kezdeményezi, hogy az állam normatív módon garantálja a lakhatási és méltányossági támogatásokat.  

Az MSZP elfogadhatatlannak tartja a szociális segélyezés önkormányzatokhoz rendelését, mivel azzal a szegények még kevesebb támogatást kapnak. Erről Korózs Lajos, a szocialisták országgyűlési képviselője beszélt csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Kiemelte, márciustól kétharmadával csökkent a lakhatási támogatásban részesülők aránya, a segítség folyósításához pedig több esetben hatalmaskodó feltételeket köt az önkormányzat.

Az MSZP a helyzet javítása érdekében továbbra is azt kezdeményezi, hogy az állam normatív módon garantálja a lakhatási és méltányossági támogatásokat – fejtette ki Korózs Lajos. Az ellenzéki politikus emellett azonnali intézkedést kért a kormánytól a szociális szférában dolgozó mintegy 80 ezer alkalmazott bérpótlékának augusztusi kifizetése ügyében.

A járulékok emelkednek és így magyarázzák : Az adó- és járulékbevételek növekedése elsősorban a gazdasági növekedésnek tudható be, a fogyasztáshoz és az élőmunka jövedelmekhez kapcsolódó adóbevételek egyaránt emelkedtek - kommentálta Adorján Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) költségvetésért felelős helyettes államtitkára az államháztartás friss előzetes adatait az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Az NGM által csütörtökön nyilvánosságra hozott előzetes adatok szerint az államháztartás központi alrendszerének júliusi hiánya az egy évvel korábbi 37,7 milliárd forinttal szemben 70,8 milliárd forint, az első héthavi deficit pedig 894,1 milliárd forint, míg tavaly az első hét hónapban 851,4 milliárd forint volt. Az idén júniusban a parlament 15 milliárd forinttal, 892,4 milliárd forintra megemelte az idei államháztartási deficitet, így az első héthavi hiány az egész évre várt deficit 100,2 százaléka.

Adorján Richárd elmondta: több oka van annak, hogy az államháztartás első héthavi hiánya nagyjából azonos az éves előirányzattal. A bevételek és a kiadások éven belül nem egyforma ütemezésben, időbeni elosztásban jelentkeznek, év végén jellemzően jobbak a pénzforgalmi adatok, az év egyes utolsó hónapjai várhatóan szufficittel zárnak majd. A másik ok, amiért látszólag időlegesen rosszul áll a költségvetés, hogy nem kaptuk meg Brüsszelből a neki járó pénzeket, ennek azonban a helyettes államtitkár szerint nincsenek fundamentális okai, csak időleges csúszásról van szó.

Hangsúlyozta, egyáltalán nem számítanak arra, hogy a költségvetés elszaladhat, amit a most publikált adatok is alátámasztanak. Az első héthavi adó- és járulékbevétel mintegy 400 milliárd forinttal, 6,5 százalékkal magasabb a tavalyi hasonló időszakinál, ezt a többletet ellensúlyozza az uniós bevételek csúszásából és az uniós kiadások felfutásából származó hiánytöbblet. Hozzátette, azt remélik, hogy az uniós bevételek még idén beérkeznek a költségvetésbe, a módszertan szerint azonban azokat ennek hiányában is el lehet számolni bevételként.

 

Az ősszel dönthet a kormány a szociális ellátórendszer struktúrájának átalakításáról, miután az elmúlt hónapokban megtörtént a fenntartói rendszer felülvizsgálata – értesült lapunk. Az előkészítés keretében lényegében már tavaly nyár óta részt vesznek az egyeztetéseken az egyházak képviselői is. - See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/31352/Ujragondoljak_a_szocialis_ellatas_rendjet#sthash.9G8KYQpL.dpuf
Az ősszel dönthet a kormány a szociális ellátórendszer struktúrájának átalakításáról, miután az elmúlt hónapokban megtörtént a fenntartói rendszer felülvizsgálata – értesült lapunk. Az előkészítés keretében lényegében már tavaly nyár óta részt vesznek az egyeztetéseken az egyházak képviselői is. - See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/31352/Ujragondoljak_a_szocialis_ellatas_rendjet#sthash.9G8KYQpL.dpuf

Valóban meglepően rövid, összesen 20 oldalas a 2016-os adótörvény-javaslat, amit a Nemzetgazdasági Minisztérium a kormány nevében beterjesztett. Mutatjuk a változásokat pontról pontra. berkalkulator-2016.png

32 paragrafusból áll a csütörtökön beterjesztett 2016-os adócsomag. Ennek elemei:

  • A személyi jövedelemadóról szóló törvény vonatkozásában a módosítás 15 százalékra csökkenti a személyi jövedelemadó mértékét a jelenlegi 16 százalékról.
  • A kétgyermekes családok adókedvezménye jövőre egynegyedével növekszik (10 ezer forintról 12500 foritnra).
  • A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény módosítása jogtechnikai jellegű pontosításokat szolgál.
  • Kedvező rendelkezés, hogy a bírság, továbbá az adózás rendjéről és a társadalombiztosításról szóló törvényekben előírt jogkövetkezménynek a visszatérítése miatt az adóévben bevételként elszámolt, korábbiakban növelő tételként figyelembe vett összeg is csökkenti az adóalapot.
  • Bevezetésre kerül a növekedési adóhitel, amelynek lényege, hogy az adóévi adózás előtti eredménynek a megelőző adóév adózás előtti eredményét meghaladó része után az adót a következő két adóév során kell megfizetni. Tállai András itt megemlítette, hogy ha az adózás előtti eredmény ötszörösére bővülése esetén léphet életbe ez a módosítás.
  • Csökken a bankadó az EBRD-vel kötött megállapodásnak megfelelően. A hitelintézetekre vonatkoztatottan a Javaslat szerint a bankadó felső kulcsa 2016-ban 0,53 százalékról 0,31 százalékra, 2017-ben és 2018-ban 0,21 százalékra csökken (majd 2019-től az adókulcs az uniós normáknak megfelelő arányú lesz). További változás 2016-tól, hogy a hitelintézetek adóalapjukat nem a 2009. évi, hanem a 2014. évi mérlegfőösszeg alapján állapítják meg. A 2019-től alkalmazandó adókulcs(ok) mértékére legkésőbb 2018. október 31-ig tesz javaslatot a kormány.
  • Megszűnik a kockázati tőkealap-kezelők adókötelezettsége a forgalmazó és befektetési alapok különadójának kötelezettsége vonatkozásában.
  • Közműadó-kedvezmény: (1) az adókötelezettség valamennyi, új nyomvonalon létesített közművezeték esetén csak az üzembe-helyezést követő hatodik év első napjától áll fenn, vagyis az ilyen vezeték után a létesítéstől számított 5 évig nem kell adót fizetni, függetlenül a létesítés helyszínétől és a vezeték típusától. (2) A javaslat szerint a fejlesztéssel érintett hírközlési vezeték-szakasz hosszát - annak üzembe helyezése évét követő 5 éven át - le lehet vonni az adó alapjából.
  • Állandó közteherré alakul a dohányipari különadó, amit eredetileg csak az idei évre akart bevezetni a kormány.
  • Január elsejétől 5%-ra csökken a sertés tőkehús áfája.
  • A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosítása lehetővé teszi, hogy az önkormányzat rendeletében adóelőnyt biztosíthasson azon háziorvosi tevékenységet folytató vállalkozó számára, amelynek összes árbevételének legalább 80%-a származik a háziorvosi (egészségügyi alapellátási) tevékenységéből és adóalapja nem haladja meg a 10 millió forintot.



A dohányipari különadónál nem erről volt szó


Tállai András NGM-államtitkár csütörtöki sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a jövő évi adótörvény-javaslat attól is különleges, mert nincs benne közteher-emelkedés. Ez így ebben a formában megítélésünk szerint nem teljesen igaz.

A dohányipari cégek ugyanis valószínűleg adóemelésként élik meg, hogy a tavalyi ígérettel ellentétben a kormány tartóssá teszi az idei évben bevezetett és egyszeri tehernek ígért "dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulását". Bár már a törvény tavalyi elfogadásakor is egyes piaci szereplők a különadó tartós fennmaradására számítottak.

Mi mennyi lesz ? Nagyobb lesz a minimálbér, több adót fizethetünk, fizetősek lesznek eddig ingyenes autópályák, megsarcolják még a művirágot is, szigorít a NAV, változnak a hitelfelvétel szabályai. Összegyűjtöttünk 20 +1 változást, ami január elsején lépett életbe.

Alaposan átírják az életünket a január elsejétől hatályos új szabályok. Új adók, változó kulcsok, árak lépnek be 2015-től, olyan dolgokért is fizetnünk kell, amikért korábban nem kellett, miközben egy sor könnyítés is jön. Annyi minden változik, hogy mindent nem is sorolhatunk fel, csak néhány fontosabb, vagy érdekesebb újítást. 2016 évben majd még több változásra lehet számítani.

  1. Fizetős lesz az M0-s és a Budapestre bevezető autópályák eddig ingyenes szakaszai, illetve az egyes településeket elkerülő, eddig ingyenes autópálya-szakaszok, kivéve a Megyeri hidat és az oda vezető utakat. Új szabály, hogy az autópályára felhajtáskor meg kell lennie a matricának, tehát nem elég már a pályán, vagy később, de még aznap megvenni. Sokaknak könnyítés viszont, hogy lehet éves, egyetlen megyére érvényes matricát is venni 5000 forintért.
  2. A postai csekkeken is megjelennek a QR-kódok, amelyek segítségével otthonról is ki lehet fizetni a számlákat, így elkerülhetjük a sorban állást.
  3. Nő a minimálbér és a garantált bérminimum összege, ezzel együtt pedig nő egy sor olyan juttatás is, amelyet ezekhez viszonyítva számoltak ki. A minimálbér 105 ezer forint lesz, a garantált bérminimum 122 ezer, eközben a vállalkozási szférának ajánlott béremelés mértéke 3-4 százalék. 
    A minimálbér változásaHavi minimálbér és garantált bérminimum, forintMinimálbérGarantált bérminimum1998199920002001200220032004200520062007200820092010201120122013201420150250005000075000100000125000150000
     
  4. Az eddigieknél sokkal szigorúbban kell szigetelnünk az uniós vagy központi forrásból épített, illetve felújított köz- és lakóépületeket.
  5. Minden olyan pár, amelynek legalább egyik tagja első házasságát köti, a házasságkötést követő hónaptól 24 hónapon keresztül, de legfeljebb a családi kedvezményre való jogosultság megnyíltáig együttesen havi 5 000 forint adócsökkenést eredményező mértékben csökkentheti az adóalapját.
  6. Az áfaváltozások közül az egyik legfontosabb, hogy 27 százalékról 5 százalékra csökken a szarvasmarha-, juh- és kecskehús. Ez azonban nem a bolti árat terhelő áfát jelenti, hanem a feldolgozók, termelők által fizetett áfát, elsősorban őket segítheti ez a lépés, illetve az áfacsalók elleni küzdelmet könnyíti. 
    Ennyi hiányzik az Áfa-bevételbőla GDP százalékában. Forrás: Európai Bizottság7,94,74,74,443,72,72,31,91,61,61,61,51,51,41,31,21,11,110,90,70,70,2RomániaGörögországLettországLitvániaSzlovákiaMagyarországCsehországOlaszországÉsztországFranciaországPortugáliaBulgáriaLengyelországFinnországSpanyolországBelgiumAusztriaDániaNagy-BritanniaNémetországSzlovéniaHollandiaÍrországSvédország0246810
  7. Életbe lép az EKAER-rendszer. A NAV revizorai, pénzügyőrei az újév első napján kezdik meg az ellenőrzéseket, azonban január 31-ig csupán szolgáltató-segítségnyújtási és figyelem-felhívási céllal. Az adóhatóság eddig az időpontig nem szab ki mulasztási bírságot.
  8. A szelektíven gyűjtött háztartási hulladékból is minél többet a háztól kell elszállítania a szolgáltatónak a hulladéktörvény elsejétől hatályos módosítása szerint.
  9. Hatályba lép a közétkeztetésről szóló rendelet is, amely szabályozza az iskolai menzákon, kórházakban adandó ételek elkészítését, tápanyagtartalmát.
  10.   Változik az elméleti KRESZ-vizsga januártól, a tananyag ugyanaz marad, csak a képi világon változtattak. Az jóval modernebb lesz, emellett több kérdés várható az eddigiekhez képest.
    krsz2
  11.   A diákok után a közoktatásban tanító tanárok is jogtisztán tölthetik le az Office csomagját.
  12.   5-12 százalékkal csökkennek egyes üres adathordozók, például a pendrive, a memóriakártya, a mobiltelefon vagy a tablet árába beépített jogdíjak.
  13.   Egyelőre nehéz felmérni, milyen hatása lesz annak az új szabálynak, miszerint szinte bármilyen adóval sújthatnak minket az önkormányzatok.
  14.   Kisebb kört érint, de őket eléggé, hogy januártól az autóbontóknak minden egyes kibontott alkatrészt dokumentálniuk kell.
  15.   Új szabályok vonatkoznak a hitelnyújtásra is. Figyelembe veszik a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutatót, módosulnak a hitelfedezeti arányok, a háztartás jövedelmeként pedig csak az igazolt, hivatalos nettó jövedelem vehető figyelembe, mint például munkabér, nyugdíj, családtámogatási juttatások
  16.   Bővül a termékdíj-köteles termékek köre, egy sor újabb dolog után fizethetünk. Például a műanyag művirágok után, ezek díjtétele 1900 Ft/kg.
  17.   A kereskedelmi törvény szerinti napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet esetén a felügyeleti díjat sávosan progresszív adókulcsok alapján kell ezentúl megállapítani, jelentősen nőnek a nagyobb árbevételű boltok terhei. 
    milliárd forintÁruházláncok bruttó forgalma2013, Trade Magazin becslés704,7550521,4453,7370275,7262,9196,2193,597,8TescoCoopCBASparReálAuchanLidlPennyMarketMetroAldi0100200300400500600700800
     
  18.   Sokakat érintő változás a jövedéki adóról szóló törvényben, hogy saját gyümölcsből, saját desztillálóberendezés segítségével a jelenlegi 200 liter helyett jövőre már csak 50 liter párlat előállítását engedélyezi a törvény. A többletet köteles a magánfőző a vámhatósággal egyeztetett módon megsemmisíteni. A bérfőzés 0 százalékos adómértéke is megszűnik, a normál adómérték 50 százalékát, tehát hektoliterenként 167 000 forint jövedéki adót kell a bérfőzött párlat tiszta szesz tartalma után megfizetni a bérfőzetőnek.
  19.   Januártól az építőiparban a munkaerő kölcsönzése fordított adózás alá esik, függetlenül attól, hogy ez a kölcsönzött munkaerő fordított adózás alá eső projekten dolgozik-e vagy sem.
  20.   A szerzők, előadók és kiadók jövőre átlagosan 19,5 százalékkal csökkentik a vendéglátóiparra vonatkozó tarifarendszerüket. Az új tarifarendszer a zeneszolgáltatást is folytató üzletek díjkalkulációja során a nekik otthont adó település lélekszámát veszi figyelembe, megszűnik az eddigi közigazgatási alapú besorolás, illetve a meghosszabbított nyitvatartási idő súlya is csökken.
  21.   2015. január elsejétől néhány dolog változik a Facebookon is, többek közt a felhasználási feltételek, az adatfelhasználási és a cookie-k használatára vonatkozó szabályzat is. Várhatóan nehezebb dolga lesz majd azoknak a cégeknek, akik fizetés nélkül szeretnék magukat reklámozni a közösségi oldalon.
süti beállítások módosítása